A FranKids program keretein belül már évek óta foglalkozunk kisgyermekek idegen nyelvi készségeinek fejlesztésével, illetve harmadik osztályos kortól napköziztetéssel.

Mindent elkövetünk azért, hogy magas színvonalú képzéseket nyújtsunk.
Örömmel jelenthetjük ki, hogy eredményeink bizonyítják rátermettségünket. Kiválóan képzett pedagógusaink, gyermekszerető kollégáink segítségével szakmai tudásuk legjavát adva egy hatékony, költségtakarékos, rugalmas és nem utolsó sorban gyermekközpontú oktatást valósítunk meg.

A gyermekek-nyelvoktatás igen kényes területe a pedagógiának. A gyermekek hozzáállását az idegen nyelvekhez döntően befolyásolja a pedagógus habitusa, és a tanulás-tanítás módszere. Gyakran tapasztaljuk, hogy az általános iskola alsó tagozatában már nyelvtant igyekeznek oktatni a gyermekeknek, és azt sem kellő módszertani megalapozottsággal. Ez gyakran az addig érdeklődő gyermek kedvét szegi. A másik tipikus hiba, amit már óvodákban is elkövetnek, hogy nem cselekvően, egy élő nyelvre tanítják a gyermekeket, a nyelvet nem kommunikációra használják. A dal, a mondóka és az ének része kell, hogy legyen a kisgyermekek nyelvtanításának, de nem helyettesítheti azt. A FranKids Nyelvi Készségfejlesztő ideális és hatékony ötvözete a különböző módszerek legjavának.Tovább...

A szülők a napközikkel szemben jogosan támasztanak magas elvárásokat, aminek sajnos az iskolai napközik jelentős hányada, nehezen vagy egyáltalán nem tud megfelelni. A nehéz oktatáspolitikai helyzetben előfordul, hogy napköziket szüntetnek meg, osztályokat, évfolyamokat vonnak össze. Ez természetesen nem kedvez a munkának. Mindannyian azt szeretnénk, ha gyermekünk nem csak a leckét írná meg, hanem a tananyag nagy részét el is sajátítaná. FranKids Magánnapközink felkínálja Önnek a lehetőséget, járassa gyermekét hozzánk, mi garantáltan foglalkozunk, tanulunk "csemetéjével". Nálunk a szülő minden visszajelzést megkap gyermekéről, mi is örömmel vesszük kérdéseit, szívesen segítünk megoldani, nevelési, tanulási problémáit. Tovább...

www.frankenberger.hu Tovább