Először is
szeretnénk megköszönni, hogy megtisztelt minket bizalmával! Cégünk, illetve
tanáraink is elsődleges céljuknak tekintik, hogy Ön elégedetten, sikerrel
tanulja meg a kiválasztott idegen nyelvet.
Ahhoz, hogy az
oktatás zavartalanul folyhasson, és hogy Önt se érhesse kellemetlenség, kérjük,
vegye figyelembe, hogy kollégáink órarend szerint dolgoznak, és cégünk is csak
úgy tud gyorsan válaszolni az elvárásokra, ha Öntől ebben támogatást kapunk.
Ezért
kérjük:
- Felszerelését hozza
mindig magával.
- Az órákra az előre
megbeszélt időre érkezzen.
- Késés esetén a tanár
15 percet tud várni Önre, utána az órát későn lemondottnak tekinti.
- Amennyiben Ön tudja,
hogy esetleg másnap nem tud órára jönni, kérjük, jelezze azt az arra
megadott telefonszámaink egyikén, vagy e-mail címünkön, illetve az órát
tartó tanárnál.
- Amennyiben
óralemondása az óra megkezdése előtti 24 órán belül érkezik (késői lemondás),
úgy azt ki kell fizetni. A 24 órát rugalmasan kezeljük, de vitás ügyben
mindig ehhez tartjuk magunkat.
- Az időben lemondott
órák pótlására természetesen van lehetőség, ezt mindig a tanárral kérjük
egyeztetni.
- Mobiltelefonját
különleges esetektől eltekintve kérjük az óra alatt tartsa kikapcsolva.
- Ha bármilyen gondja
van, kérjük, forduljon bizalommal nyelvtanárához, ha nem sikerül megoldást
találniuk, akkor keressék fel oktatásszervezőnket.
- Ritkán, de előfordul,
hogy tanáraink nem tudnak valamilyen oknál fogva Önnek a megszokott időben
órát tartani (a 24 órás lemondás természetesen rájuk is vonatkozik), ilyen
esetben rögtön pótló órát illetve helyettesítő tanárt ajánlunk fel.
Felzárkóztató óra:
Amennyiben a hallgató
többször hiányzott, vagy a hiányzásától függetlenül tanulási problémái vannak,
vagy csak lemaradt a társaitól, felzárkóztató órákat vehet. A felzárkóztató
órákat a tanár is javasolhatja a diákjának, acélból, hogy az ne hátráltassa a
csoport munkáját. A felzárkóztató óra díját az iskolavezető által kiadott
pénzügyi utasítás határozza meg.
Befizetett, de el nem kezdett szolgáltatás:
Amennyiben a tanfolyami díj
(előleg) kerül befizetésre, és a résztvevő eláll a részvételtől, az iskolának
nem áll módjában visszafizetni az előre befizetett összeget. A résztvevőnek
viszont módjában áll 8 hónapon belül a tanfolyamot intézményünkben megkezdeni.
A jelentkezéstől számított 8 hónapon túl az iskolával szemben semmiféle
követeléssel nem élhet. Az iskola attól a naptól kezdve köteles figyelembe
venni és elbírálni bármilyen változás iránti kérelmet, amikor az írásban
megérkezett az iskolához.
Megkezdett, de be nem fejezett szolgáltatás:
A le nem járt tanórák értékét az iskola nem téríti
vissza, azonban beszámítja más szolgáltatásaiba.
Szintzáró teszt:
A modulok végén a tanuló szintzáró tesztet írhat, illetve szóbeli
ellenőrzésen vehet részt, melynek díja benne foglaltatik a képzés díjában.
Amennyiben nem a csoporttal együtt írja meg a tesztet, és orvosi igazolása
nincs, akkor 3000,- Ft pótvizsgadíjat kell megfizetni. A szintzáró vizsga
kötelező, ennek hiányában a hallgató nem kezdheti meg a következő tanfolyami
szintet.
Bármilyen szolgáltatás csak a Felnőttképzési Szerződés
valamint a Jelentkezési lap és a Felnőttképzési szerződésben vállalt fizetési
kötelezettségek teljesítése után lehet.
Kivéve, ha erről a nyelviskola és a résztvevő, vagy a finanszírozó írásban másképp nem állapodik meg.
Az "Általános Szerződési Feltételeket; felnőttképzés" megtalálhatja az ügyfélszolgálatunkon, illetve a tanfolyam kezdetén a hallgatók tájékoztatást kapnak róla.
Amennyiben megkezdi tanfolyamát, azzal kijelenti, hogy az "Általános Szerződési Feltételeket ; felnőttképzés" elolvasta, megértette, annak tartalmával egyetért, azt tudomásul veszi.


- Hétfő 9-16
- Kedd 9-16
- Szerda 9-16
- Csütörtök 9-16
- Péntek 9-16
- +36-70/503-1100
- +36-70/503-1101



